Májusi könyvajánló újdonságainkból

analfa visszatér 

Bosnyák Viktória: Analfa visszatér

Úgy tűnik, Analfa nem hajlandó beletörődni a vereségbe. A szigligeti Alkotóházban egyre különösebb dolgok történnek, és a konyhás nénik is olyan furcsák… Szerencsére az írónő segítségére siet a közelben táborozó 5. d. De ebből vajon mi lesz?!

tündérboszorkány

 

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány

A Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A könyvtáros néni nevéhez hűen igazán morcos, egyesek szerint egyenesen ijesztő Morcz Aranka. Laci és az ikerlányok, Sári és Dóri, illetve Dóri és Sári azonban szerencsére nem olyan ijedősek. Végül persze az is kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik...

 

a végtelen történet 

Michael Ende: A végtelen történet

TEDD AZT, AMIT AKARSZ ez a felirata annak a medalionnak, amely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradságos útja végén tudja meg.

 

szívzűrterápia 

Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

 

Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezge­ti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja be­bizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra ve­szi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt persze kizárólag a tudomány érdekében! , és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét.

 

egy ikerpár

 

Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 1-2. – Kezdetek - Szívzűrök

Barátság, szerelem, csalódás, reménykedés, megmérettetések - a tizenhárom éves Feltser lányok története tovább folytatódik. A hetedikesek második féléve izgalmasan alakul, az osztályfarsang botrányba fullad, Zita és Marci kapcsolata váratlan fordulatot vesz, és felbukkan egy új osztálytárs, Vili. Luca sokáig önmaga előtt sem meri beismerni, hogy talán többet érez az új fiú iránt, mint barátság. A Feltser szülők eközben továbbra is külön élnek, a biztos családi fészket válságok remegtetik meg. De lehet, hogy a megpróbáltatások és nehézségek az olyannyira különböző lelkületű lányokat kicsit közelebb hozzák egymáshoz?

 

a kőmajmok 

Tasnádi István: A kőmajmok háza

Kornél tíz év körüli, asztmás fiú, egyedül él az anyjával egy pesti bérházban. Apját nem ismeri. A nyári vakáció ideje alatt összeismerkedik egy különös lánnyal, aki folyton mágikókról, nyambikvarákról, peritonokról és egyéb furcsa lényekről beszél. Kornél nem igazán hiszi el, amiket Iza mond, de az események meglepően igazolják a kislányt. Gyuri tizenkét év körüli, vagány és nyughatatlan srác, nem igazán találja a helyét a világban. Nagyszüleinél, egy pesti bárházban tölti a vakációt, leginkább barátjával, a házban lakó Tomival ütik el az időt. Együtt csavarognak a nyolcvanas évek Budapestjén: beszöknek a Szikra moziba, bámulják a légiparádét, fociznak, bandáznak. A két fiú története a könyv végén összefonódik. Hogy hogyan, az kiderül Tasnádi István egy szuszra olvasható ifjúsági regényből, amelyben minden részlet egy nagy kirakós darabja.

a visszataszító 

Lemony Snicket: A visszataszító város - A balszerencse áradása 7.

A Baudelaire gyerekek továbbra is Olaf gróf elől menekülnek, és ezúttal ők maguk nevezhetik meg azt a várost, mely egy személyben a gyámjuk lesz. A választás D.S.A.-ra esik, mert remélik, hogy barátaik talán ezen a helyen raboskodnak. Megérkezve a poros, varjaklepte városba azonban csak értelmetlen szabályokat alkotó öregekkel és undok városlakókkal találkoznak. Börtönbe kerülnek, ahol ismételten szükségük lesz minden képességükre a szabaduláshoz…

utazás

 

Verne Gyula: Utazás a Föld középpontja felé

Otto Lienbrock, a bogaras hamburgi geológusprofesszor egy titkosírással készült középkori feljegyzésből megtudja, hogy az izlandi Snaefells vulkán kráterén keresztül út nyílik a Föld középpontja felé. Unokaöccse, a jámbor Axel sokkal kevésbé lelkesedik a hajmeresztő vállalkozásért, mégis kénytelen nagybátyjával tartani; az ő elbeszéléséből értesülünk a fantasztikus utazás izgalmas kalandjairól. A jövő nagy álmodója ebben a regényében kevesebbet törődött a tudományos valószínűséggel, mint más műveiben. Maga a föld mélyébe vezető "út" már a regény megírásakor eléggé abszurd ötletnek számított; a föld alatti "másik világ" leírása azonban az író korának földtörténeti ismereteit tükrözi. Verne regénye mégis zavartalan örömet szerezhet az olvasónak, aki a képzelet kalandját, az emberi akaraterő és a tudományos önfeláldozás példáját látja benne.

klott gatya

 

Bosnyák Viktória: Klott gatya, ne fárassz

 

Tudod, mi az a klottgatya? Múlt századi tornanadrág. És tudod, ki az a Klott Gatya? Nagydarab, szőrös szívű tesitanár, a Békés Utcai Általános Iskolában. Örülhetsz, ha még nem volt hozzá szerencséd! Vagyis inkább szerencsétlenséged. Bezzeg szegény ötödik dések! Nekik szeptemberben pont Klott tanár úr lett az osztályfőnökük. Szerinted sikerült őt kiutálniuk a Békésből, vagy inkább békét kötnek az ország legfélelmetesebb pedagógusával? „Bosnyák Viktória megint egy olyan igazi beleélős, szórakoztató regényt írt..." - Nógrádi Gábor

 

baba-kalamajka

 

Christine Sagnier, Caroline Hesnard: Baba-kalamajka - Éljen a család 5.

 

Lola lelkesen készült anyukája születésnapjára, még tortát is akar sütni neki. Csakhogy Bella, a kishúga pont ezt a napot választotta arra, hogy világra jöjjön! Minden a feje tetejére áll, és Lola haragszik a babára, aki elrontotta a napját és elrabolta az anyukáját…

 

alkalom szüli 

Christine Sagnier, Caroline Hesnard: Alkalom szüli a tolvajt? - Éljen a család! 4.

"Először csak egy tojást, legközelebb egy egész ökröt!" Igen, Lola tudja, épp elégszer hallotta már a nagyapjától, hogy a tolvajnak nincs megállás a lejtőn. De nem hitte volna, hogy egyzser ez a megállapítás rá is érvényes lesz. Hogy lehet kimászni a slamasztikából, ha már egyszer elkövette a butaságot? És úgy tűnik, Tom, a bátyja, hiába idősebb nála, semmivel sem okosabb, sőt...

micsoda 

Christine Sagnier, Caroline Hesnard: Micsoda éjszaka! - Éljen a család 6.

Minden azzal kezdődött, hogy a bébiszitter nem ért rá Lolára vigyázni, Tom, a bátyja pedig, akinek foglalkoznia kellett volna vele, mindenképpen el akart menni egy haverja bulijába, és hetet-havat összehordott a szüleinek, csak hogy Lolát is magával vihesse…

Még szerencse, hogy Lolának van egy házikója a kert végében a fán!

egy szerencsétlen 

Christine Sagnier, Caroline Hesnard: Egy szerencsétlen szerda - Éljen a család! 3.

A szerda nagyon fontos nap Lola életében, ekkor megy ugyanis lovagolni, amit imád és ki nem hagyna a világ minden kincséért sem. Csakhogy amikor az anyukája hajba kapott az asztalossal, aki hanyag munkát végzett, és a kórházból is telefonáltak, hogy a bátyja, Tom, a baleseti sebészeten fekszik, Lola már tudta, hogy ennek a szerdának lőttek...

leon 

Annie Groovie: Leon és a környezetvédelem

Mit tehetünk szülőként, gyerekként a hétköznapi életünkben azért, hogy megvédjük környezetünket és bolygónkat? 30 apró és hasznos tanács vicces illusztrációkkal kísérve, mely rámutat, hogy a környezetvédelem mindenki ügye és felelőssége.

leon és az illemszabályok 

Annie Groovie: Leon és az illemszabályok

Ha nem lennének illemszabályok, kész pokol lenne az életünk. Ismerjük hát meg és használjuk is őket nap, mint nap!

medve 

Bonny Becker: Medve aludni megy

Medve számára nagyon fontos, hogy amikor aludni megy, minden a helyén legyen – odakészítse a pohár vizet az éjjeliszekrényre, felrázza a párnáját és feltegye a hálósipkáját. De Medvének legeslegjobban teljes csendre van szüksége. Amikor apró, szürke, ragyogó szemű barátja, Egér nála tölti az éjszakát, és nem tud csendben maradni, mint egy… hát, tudod, Medve szeméből kiröppen az álom.

az ellenség

Davide Cali: Az ellenség

Ilyen a háború. Volt egyszer, és most is van: van
valahol egy sivatag, és abban két gödör.
A két gödörben két katona kucorog.
Ők ketten ellenségek.

„Könnyebb megmondani, ki a jó és ki a rossz.
Ez a könyv nem a könnyebb utat választotta.
Rájönni arra, hogy a másik egyúttal én is vagyok
— ez Az ellenség történetének küldetése.
Ez többek között az Amnesty International küldetése is.”

 

a nagy ut 

Paulovkin Boglárka: A nagy utazás

Szereted az állatokat? Szeretsz fürödni a Balatonban? Szereted a járműveket? Szeretsz síelni? És kirándulni? Akkor ezt a könyvet el kell olvasnod! Paulovkin Boglárka mesekönyvében Róka és Egér, miután elvesztik erdőbéli otthonukat, útnak indulnak a városba, ahol egy kedves kisfiú, Andris befogadja őket. A Nefelejcs utcai bérház igazi otthonnak bizonyul, ahonnan újabb kalandos utakra indulnak: nyáron a Balatonra utaznak, télen síelni mennek a hegyekbe, de Budapesten is akad bőven látnivaló!

A kötetet a szerző művészi festményei teszik igazi különlegességgé.

székely 

Székely népmesék - Népek meséi

Népek, mesék, mítoszok, sokszínű világunk kulturális kincsei. Közeli és távoli országok tájai, színei elevenednek meg a csodálatos, sokszor tanulságos történetekben.

pipp 

Axel Scheffler: Pipp és Polli - A kis tócsa

Pipp és Polli LEGJOBB barátok, minden nap együtt játszanak. Annyi izgalmas dolgot lehet együtt csinálni! De játék közben Pipp alatt egyszer csak kis tócsa nő a padlón. Vajon hogyan oldja meg a két barát az apró kellemetlenséget? Pipp és Polli kedves története a legkisebbeknek Axel Scheffler, A majom mamája és A graffaló illusztrátorának rajzaival..

a piros 

Axel Scheffler: Pipp és Polli - A piros lufi

A legkisebbek mindennapjaira és kicsinek tűnő, de komoly konfliktusaira fókuszál a Pipp és Polli sorozat. Pipp, a kisnyuszi kap egy piros lufit. Nagyon örül neki, es barátjával, Pollival elindulnak sétálni. Persze a lufit is viszik. Csakhogy a lufi kipukkad! Meg szerencse, hogy Polli mindig meg tudja vigasztalni Pippet....

hurrá havazik 

Axel Scheffler: Pipp és Polli - Hurrá, havazik!

Pipp és Polli kimennek a hóba játszani - szánkóznak, hóembert építenek - de összevesznek rajta, hogy milyet! A veszekedésnek lökdösődés vége - de egy kedves bocsánatkérés mindent elrendezhet, mert együtt játszani sokkal jobb, mint durcáskodni.

klára 

Petra Nagyová-Dzerengová: Klára és a mumusok

Klára ugyan még nincs hat éves, de a nyári szünet után már kezdi az iskolát. Ráadásul nem ez lesz az egyetlen nagy változás életében: mostohaanyja gyereket vár. Klára ugyanis apukájával, és apukája új feleségével él. Anyukája még egészen kicsi korában elutazott Afrikába, hogy a kis fekete gyerekeket gyógyítsa. Klára nagyon várja a kistestvért, de van egy bökkenő: eddig a szülei ágyában aludt, mert az ő szobáját éjszakánként ellepik a mumusok. Hogy lesz ezután? Nagyapára vár a feladat, hogy a szünidőben segítsen Klárának legyőznie a mumusokat. De vajon sikerül-e?

nem láttad 

Eric Carle: Nem láttad a cicámat?

Egy kisfiú elvesztette a cicáját, és most bejárja a világot, hogy megtalálja. Útközben találkozik vadmacskákkal és házi kedvencekkel, de a könyv végén a saját cicája is megkerül. Sőt, nem is egyedül! Segíts te is a keresésben! Húzd ki oldalra a lapokat, és nézd meg, milyen állatokkal találkozik a kisfiú!

 

a kis szellem 

Otfried Preussler: A kis szellem

 

A kis szellem minden éjjel pontban éjfélkor fölébred. Vígan járja Bagolykő várának összes termét, és meglátogatja öreg barátját, Uhu bácsit. De közben arról ábrándozik, milyen jó lenne nappal látni a világot! Csupán egyetlenegyszer...

Addig nem nyugszik, míg egy verőfényes napon a kívánsága váratlanul nem teljesül. Ekkor izgalmas kalandok sora veszi kezdetét, és nem csak a kis szellem számára...

 

 

oti 

Annie M. G. Schmidt: Oti megmenti a papáját

Oti papája,Tóni, isteni szakács. De sajnos könnyen dühbe gurul, es olyankor repülnek a finomabbnál finomabb fogások, a törékeny tányérok. A dührohamai miatt gyakran elveszti állását, es Otival a lakóbuszukban vándorolnak keresztül erdőn-mezőn. Velük tart két egérbarátjuk, és segítik őket útjukon a madarak is. Hiszen mindenképp munkat kell találni Tóninak es megfelelő lakást Otinak! Rengeteg kaland es hányattatás után egy hatalmas ünneplés keretében minden megoldódik Oti es a papája otthonra és munkára találnak! Aki szerette Titit, biztosan élvezni fogja Oti, a kislány kalandjait is!!

 

 

doktor maszatBerg Judit: Doktor Maszat

Két újabb vidám mese Maszatról és barátairól!
Maszat megfázott, csúnyán köhög. Az orvosságot viszont nem szereti. Csakhogy a kis állatok is betegek, és Maszat doktor bácsinak meg kell mutatnia, hogy kell lenyelni az orvosságot!
A második történetben Maszat és Misi bebizonyítja, milyen jó móka az esőben sétálni! Csak egy esőkabát és egy pár gumicsizma kell hozzá, és máris nem Maszat és Misi az, aki sétál, hanem két terepjáró...

 

 

80 nap 

Verne Gyula: 80 nap alatt a föld körül

Verne egyik legsikerültebb és legnépszerűbb regénye, melyet mindenféle műfajban újra és újra feldolgoznak. Pedig már szinte a legapróbb gyerekektől a felnőttekig mindenki tudja, mi történik: Phileas Fogg úr – az előkelő londoni Reform Club tagja – vállalkozik arra, hogy fogadásból 80 nap alatt körülhajózza a Földet. Mégis olyan fordulatos, annyi mulatságos meglepetést tartogat, Verne olyan találóan jellemzi szereplőit, hogy az olvasók újra és újra megjutalmazzák magukat a kötet élményével. Nem csoda, hisz Phileas Fogg és Passepartout fantasztikus kalandokkal teli világkörüli útja soha sem pontosan ugyanúgy zajlik... Meglátod, ha újraolvasod!

 

 

terkaHohol Ancsa, Boris Juli: Terka és a varázscsizma

 

Terka egy cserfes, négyéves kislány. Önálló véleménye van mindenről, szüntelenül kérdez, és más szemmel nézi a világot, mint a felnőttek. Azt is mindig pontosan tudja, hogy mikor mit szeretne felvenni. Leggyakrabban kedvenc gumicsizmáját - évszaktól függetlenül. A sorozat második részében Terkával tanulhatunk az évszakokról és az öltözködésről, majd egy születésnapi zsúrba csöppenünk vele, és Terka leleményességében most sem kell csalódnunk!

"Újra itt van Terka! Sárga esőkabátban és gumicsizmában érkezett. Hogy miért? Az meglepetés. De fogadjunk, hogy ilyen különös mesét még sose hallottál!" - Marék Veronika

 

 

roziTasnádi István, Jeli Viktória: Rozi az égen

 

Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születésnapja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt. Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Márpedig ha nem repül, talán sosem találkozik a szeleburdi Kentaurlánnyal, a Nagy Kaprikornusszal, a tejtó halacskáival, a Krokorigókkal, az Ikernagyikkal és mind a többi églakóval, s még a végén maga is elhitte volna azt a képtelenséget, hogy az ég olyan üres, mint egy lukas dió.
Tasnádi István és Jeli Viktória meseregényében Rozi elveszettnek vélt születésnapját keresve végigjárja a csillagos eget. A Skorpió, azaz saját jegye elől menekülve megismerkedik a többi tizenegy csillagjeggyel, és a hozzájuk tartozó alapvető tulajdonságokkal, vonzalmakkal és taszításokkal. Az út végére akarva-akaratlanul sok mindent megtanul, és az ellopott-elveszett szülinap is megkerül, természetesen.

 

 

bibliaböngésző 

Melanie Brockamp: Bibliaböngésző

 

Itt aztán akad felfedeznivaló! A nagyméretű, igazi böngészős képek és a könnyen érthető szövegek nyomán megelevenednek az Ó- és az Újszövetség legszebb és legismertebb történetei: A világ kezdete József élete Mózes, Dávid, Dániel és Jónás történetei Jézus élete A húsvét csodája Már a legkisebbeknek is nagy élményt jelentenek ezek az első, játékos lépések, melyekkel felfedezhetik a Biblia színes világát!

 

 

hogyan 

Claudia Lloyd, Edward Gakuya: Hogyan lettek Leopárdnak foltjai? - Tinga Tinga Mesék

 

A Tinga Tinga Meséket a hagyományos afrikai állatmesék és a tanzániai tingatinga művészet ihlette. Látod? Volt idő, amikor Leopárdnak még nem voltak foltjai. Egyszínű bundája egyszínűbb már nem is lehetett volna. Ráadásul félénk állat volt, igen-igen félénk. Vajon mi történt, miután Leopárd megmentette Puffogó Viperát, aki hálából elénekelt neki egy tingatinga altatódalt?

 

 

a láthatatlanná 

Károly Imre: A láthatatlanná vált királyfi 

Nem könnyű jó királyfinak lenni: először a Pokol urával akasztasz bajszot, aztán egy egész városnyi perlekedőt kell megbékítened, és ha ez még nem lenne elég, ráadásul a szomszéd király is megtámadja az országodat. Az már csak hab a mesetortán, hogy - miután Belzebub láthatatlanná varázsolt - sárkányokkal és egy sereg ördögfiókával is meg kell küzdened. Szerencsére azonban vannak segítőid: az öreg Submuloc, egy táltos és - nem utolsósorban - Koma a hűséges eb.

 

a legényfa 

Tamási Áron: A legényfa kivirágzik - Mesék és elbeszélések

Tamási Áron legszebb meséi és legmesésebb elbeszélései olvashatók ebben a kötetben. Az ízes nyelven elbeszélt történetek életre keltik a korabeli Erdély és a székely mesevilág különös alakjait: az eszes vándorlegényt, a segítőkész ördögöt, a szeretetre vágyó Halált, a furmányos kereskedőt és persze a szép hajadont, akinek rózsa illatozik a köldöke helyén.
Hun eredet monda, pimasz góbé mese és életrajzi visszaemlékezés épp úgy található a válogatásban, mint felizzó szerelemről vagy boldogtalan karácsonyról szóló novella. Herbszt László színes rajzai egyszerre mutatják meg a történetek drámai erejét és felszabadító humorát.

 

szutyoksáraAnnie M. G. Schmidt, Fiep Westendorp: Szutyoksári

 

Hogy kicsoda Szutyoksári? A világ legmaszatosabb kislánya. Hiába fürdik állandóan, újra meg újra valamilyen kalamajkába keveredik a kutyájával, Koszmókkal együtt, aminek a végén rendszerint piszkosabbak lesznek, mint valaha. Annie M. G. Schmidt minden idők leghíresebb holland meseírója, és állandó illusztrátortársa, Fiep Westendorp lehengerlő humorú könyve a minden lében kanál, bajkeverő kislányról és kutyájáról saját hazájában igazi klasszikusnak számít.

 

 

forgó-mozgóDidier Balicevic, Anne-Sophie Baumann: Forgó-mozgó járműveim, és további csodás gépek - Földön, vízen, levegőben

 

Íme egy nagyalakú könyv, tele kihajtható fülekkel, forgatható,mozgatható és csúsztatható részekkel - azoknak, akik mindent szeretnének tudni a repülő, lebegő vagy guruló járművek és gépek működéséről! A szerző ellátogatott a hajógyárba, felmászott a daru tetejére, és mindent tüzetesen megvizsgált, hogy megértse működésüket, és felfedezze, mi rejtőzik a teherautók ponyvái alatt, a hajók fenekén vagy éppen a repülők rakterében. Mindent aprólékosan lefényképezett, hogy illusztrátortársa pontosan, élethűen ábrázolhassa a minket körülvevő gépek színes világát. Minden dupla oldal külön témát dolgoz fel: bontás és építés, mentés, mezőgazdasági munkák, áru-és személyszállítás, tűzoltás, úttisztítás, karbantartás, halászat, repülőgépek, hajók, űrgépek, vonatok és katonai járművek egy kötetben!

 

 

a legcsinosabb 

Axel Scheffler, Julia Donaldson: A legcsinosabb óriás

Gyuri a legrongyosabb óriás a városban. Minden vágya, hogy ő legyen a legcsinosabb, ezért egy nap szép új ruhákat vásárol magának. Gyuri, immár a legcsinosabb óriás, vidáman és büszkén indul hazafelé, útközben azonban különböző állatokkal találkozik, akiknek mind segítségre van szükségük...
Hogy pontosan milyenre, és segít-e nekik Gyuri, kiderül Julia Donaldson és Axel Scheffler legújabb remekéből. A rímeket ismét Papp Gábor Zsigmond ültette át magyarra.

 

a maskarák 

Ulysses Moore: A Maskarák szigete - Hívatlan vendégek

 

Jason, Julia és Rick készen állnak egy újabb utazásra. Peter Dedalus - az egyetlen ember, aki segíthet nekik meglelni az Első kulcsot - átment az időkapun, és most a 18. századi Velencében bujkál. A gaz Oblivia Newton már a nyomában van, ezért a gyerekeknek sietniük kell. Elsőként meg kell tudniuk, ki is az a titokzatos Fekete Gondolás. Úgy tűnik azonban, még csak a nevét sem hallotta senki... Az időkapu, Az Elfeledett térképek boltja és A Tükrök háza után ez Ulysses Moore negyedik könyve.

 

 

a jég 

Ulysses Moore: A jég birodalma

 

"Keserűen telnek napjaid, hunyt pilláid mögött csak bujkál a remény. Ám új kalandnak hangja hív, s kiáltja: "Tengerre, kapitány, ne félj!" (Ulysses Moore)

Kilmore Cove-ba visszatérve Jasont, Anitát és Ricket nyugtalanító hírek várják: a falucska lakói között áruló rejtőzik. Valaki, aki titokban sötét terveket sző, és a Gyújtogatók segítségével bosszúra készül. A nyomok olyan helyre vezetik a négy jó barátot, ahol végre minden kérdésre választ kaphatnak. A hely neve: Agarthi. Ezt a jég birodalmában rejtőző legendás, elveszett várost még Ulysses Moore-nak sem sikerült megtalálnia...

 

 

az elfeledett térképek 

Ulysses Moore: Az elfeledett térképek boltja - Az ókori Egyiptom földjén

 

Az ókori Egyiptom, Punt földje. Jason, Julia és Rick átléptek az időkapun, és az Élet házába jutottak, egy hatalmas, labirintusszerű könyvtárba, ami telis-tele van papirusztekercsekkel, pergamenekkel és fatáblákkal, amik a világ legkülönbözőbb pontjairól származnak. Ezúttal egy titokzatos térkép felkutatására indulnak, amit valahol a legendás Seholsincs szobában rejtettek el. Csak az Elfeledett térképek boltjának álnok tulajdonosa adhat eligazítást nekik, hogy rátaláljanak a helyes útra...

 

 

a hamvak 

Ulysses Moore: A Hamvak kertje - 11. kötet

 

Az Idő óceánján létezik egy elveszett sziget. Egy hely, ahová Ulysses Moore sohase akarta betenni a lábát: ám ezúttal mégsincs más választása, mert ott rejtőzik a kulcs, amelynek segítségével megtalálhatja Penelopét. Akkor még nem sejti, hogy az események láncolata beindult, és legfélelmetesebb ellensége visszatér a múltból, hogy bosszút álljon.

 

 

pocakmese 

Szabó Attila, Maros Krisztina: Pocakmese

 

Az anyavárás 9 hónapja bizony hosszú idő. Talán rém unalmasan is telne, ha odabent nem lennének a titkos kalandok, és egy igaz barát, akivel a visszaszámlálás is vidámabban telik.
S míg a Pocakmese ifjú lakója arról ábrándozik, milyen jó lesz odakint, te, kedves olvasó, visszaemlékezhetsz, milyen jó volt odabent.
A Pocakmese izgalmas olvasmány mindazoknak, akik egyszer már megszülettek, és különösen azoknak, akik épp az új jövevény születését várják.

 

 

mind a mennybe 

Beerten, Els: Mind a mennybe vágyunk

 

A fiatal Jef arról álmodozik, hogy hős lesz. Renéet a húgát nem érdeklik a hősök. Ő szerelmes Wardba Jef barátjába - és varázslatos szaxofonjátékába. Remi az öccsük még csak tíz éves. 1943-at írunk. A háború kellős közepén járunk. Belgiumot megszállták a nácik. Amikor a Harmadik Birodalom iszonyatos veszteségeket szenved a keleti fronton, Ward tanára felszólítja diákjait: jelentkezzenek katonának a németek oldalán. Úgy véli a bolsevizmus sokkal nagyobb veszélyt jelent Flandriára mint Hitler. Ward hisz neki. Talán hős lesz belőle. René képtelen elfogadni a fiú döntését. Jef viszont szívesen csatlakozna a az apjuk tilalma ellenére. És ekkor mindannyiuk életét örökre megváltoztatja valami.